Fotópályázat a szegénységről

 

 

A „2010 – A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve” keretében az Európai Bizottság meghirdetett egy fotópályázatot az év témájával kap-csolatban. A pályázatra olyan duók jelentkezését várják, amelyeket egy művészeti intézmény hallgatója és egy szegénységben élő ember alkot. A kettőjük közötti ösz-szekötő szerepét pedig egy civil szervezet látja el, amelynek feladata a duók munká-jának segítése, koordinálása. A pályázatra csak azok jelentkezhetnek, akik már be-töltötték 18. életévüket.


A jelentkezők 2010. július 6-ig regisztrálhatnak, az elkészült műveiket pedig 2010. október 15-ig tölthetik fel a következő weboldalon:
http://www.2010againstpoverty.eu/artpartnerproject/index.html/?langid=hu.
A pályázat nevezési feltételei is ezen az oldalon találhatók meg.

A szervezők minden nevező művét bemutatják egy virtuális kiállítás keretében. A művészeti bizottság által kiválasztott legjobb ötven mű pedig egy brüsszeli kiállítá-son is részt vehet, amelyet november végén rendeznek meg.

A pályázattal az Európai Bizottság szeretné felhívni a figyelmet korunk egyik fontos társadalmi problémájára, a szegénységre. A kezdeményezés célja hogy a szegény-ségben élőket is bevonják az alkotás folyamatába, és ezzel is bemutassák, hogy ők is teljes jogú tagjai a társadalomnak.

A 2010-es évvel az EU tovább kívánja építeni és megerősíteni a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem különböző résztvevői közötti együttműködést. Szándéka, hogy felhívja a figyelmet a szegénység formáira, és arra ösztönözze az embereket, hogy próbáljanak közös összefogással új lendületet adni a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemnek.

Az év során az Európai Unió huszonhét tagállamában, valamint Norvégiában és Izlandon több száz eseményre kerül sor. A 2010-es európai év az állampolgárok tájékoztatása mellett a nemzeti kormányok figyelmét is igyekszik fokozottabban felhívni a szegénység okaira és következményeire, valamint fórumot biztosítani a szegénységben élőknek is.


A különböző események mellett a kampány nagykövetei és arcai is segítik a sze-génység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem népszerűsítését. A kampány két nagykövete, akik ismertségük és elismertségük révén hitelesen tudnak fellépni a szegénység elleni küzdelem területén, két ismert művész: Halász Judit és Molnár Ferenc Caramel. Az év arcai olyan személyek, akik jó példaként szolgálnak a sze-génység és a kirekesztés elleni küzdelemben, mivel vagy maguk is érintettek vagy pedig eredeti hivatásuktól függetlenül felvállalták a szegénységben és társadalmi kirekesztésben élők segítését és példaértékű kezdeményezéseket indítottak el. Az év „arcai”: Bódis Krisztina író, dokumentumfilm-rendező; Bogdán Árpád Simó Sándor-díjas író, rendező; Elek Dóra a Baltazár Színház művészeti vezetője; Juhász Veronika kerekes székes Európa-bajnok vívó, paralimpikon; Lázár Györgyné a Szomolyai Romákért Egyesület tagja; Pásztor Eszter a bódvalenkei freskófalu projekt vezetője.


A Művészeti Kezdeményezéssel kapcsolatos további információkat az alábbi webol-dalon találhat:
www.2010againstpoverty.eu/artpartnerproject