Praktika L2
Az egyfényaknás tükörreflexgépek között is a keleti blokkban gyártott gépek voltak a legolcsóbbak világviszonylatban. Ezek közül kiemelkedik a Praktica, mely három generációt élt meg. Nem kisebb erénnyel dicsekedhet, mint azzal, hogy első típusa sorrendben a harmadik kisfilmes tükörreflexgép, mely a piacon megjelent. Az L-sorozat pedig mechanikailag mindent megvalósít, amit egy sokoldalú fényképezőgéptől elvárhatunk.
A típus megszületése maga is regényes. 1931-ben alakult meg a gyár, székhelye Drezda volt, hangzatos neve pedig Kamera Werkstätten Guthe & Torsch. Még a háború előtt gazdát cserél a gyár. 1938-ban vagy 39-ben – az egyes források eltérően nyilatkoznak erről, és Charles A. Noble - az új tulajdonos – Niedersedlitzbe költözteti a gyárat. Az új név Kamerawerkstätten Niederslitz, azonban a KW logó megmarad. A világháború után VEB Kamerawerkstätten Niederslitz az üzem neve, mely az 1964-es racionalizálás során a V.E.B. Pentacon csoportban kap helyet. Itt készül egyébként a Praktisix, később Pentacon six is. Az alapítás után szinte mindenféle fényképezőgépet gyártanak, például összecsukható, harmonikás, kétaknás gépet 127-es filmre (Pilot Reflex), szupervékonyra összecsukható síkfilmes gépet (Patent Etui), valamint egyszerűbb 6x6-os tükörreflexgépet (Pilot, Pilot Super). Legelső tükörreflexgépük is kuriózum! A KW Reflex-Box 1933-ban jelenik meg. Igazi dobozgép, mindössze négy fényrekesz és három pillanatidő található rajta. Ennek ellenére 6x9 cm-es képet készít a szabványos, 120-as tekercsfilmre.
Ezek után nem meglepő, hogy megfelelő mennyiségű gyártási tapasztalat gyűlik össze a gyárban, és a Kiné Exakta sikere alapján egy olcsóbb, kevésbé felszerelt tükörreflexgéppel lepik meg a piacot. Az új gép a Praktiflex nevet kapja. 1939-es megjelenése alapján a harmadik az időrendi sorban, azonban meg kell jegyeznünk, hogy a második gép, amely mindössze három hónappal követi az Exakta modellt, sohasem ért el jó minőségi szintet, és nem került ki a kommunista rendszer összeomlásáig nagyobb példányszámban a Szovjetunióból. Ez a gép pedig nem más, mint a Sport.
A Praktiflex fele annyiba került, mint a Kiné Exakta, igaz nem volt óraműve a hosszú időkhöz, nem volt önkioldója, gyorsfelhúzó karja és automata tüköremelő mechanizmusa sem. Az exponáló gomb emelte a tükröt, és oly közel volt az expozíció közben elforduló záridőállító gombhoz, hogy az óvatlan fotós nemcsak berázta a felvételt, hanem ujjának fékezése miatt a felvétel egyes részeit is változatosan túlexponálta. Ennek ellenére sikeres gép lett, és némi gyakorlat után lehet vele fényképezni. Különösen a Tessar vagy Biotar objektíves gépeket érdemes fotózáshoz megvásárolni. 1948-ban új modell, a Praktiflex II-es jelent meg. Az új gép szinte megszólalásig hasonlít a régi típusra, azonban teljes áttervezésen esett át: az exponáló gomb a homlokfalon van, rugós tüköremelő mechanizmust találunk benne, valamint a kamera sokkal jobb minőségű anyagokból és kisebb tűrési toleranciával készült. Ennek a gépnek a javított változata az 1949-es Praktica, amelyet sok további modell követett. Másfelől a Praktiflex II-es az a gép, mely a korábbi, M40x1-es menettel került gyártási programba és gyártása alatt változtatták meg az objektívcsatlakozást M42x1-esre. Az új objektívcsatlakozást a Praktica gépek terjesztették el a világon, hiszen még az 50-es évek elején is alkalmazkodtak a japán gyárak a német rendszerekhez. Jó, ha tudjuk, hogy a „Praktica-menet” legalább olyan híres, mint a Nikon F-bajonett. Másfelől, a két korai Praktiflex homloklapja egyszerűen cserélhető, így mindegyikük átalakítható az M42x1-es szabványra.
Ezután a fejlődés töretlen, a Praktica IV és V a szakirodalomban is nagyon jó minősítést mondhat magának. A Prakticamat az első – vagy a második – TTL fényméréses típus a fotótörténetben – a történészek ezen is vitáznak még. 1969-ben azonban forradalmi újítás történik: a mérnökök megalkotják az L-zárat, mely egy különleges fémredőnyzár. Először a Praktica LLC-ben, illetve az L-ben debütál. A japán Copal zárhoz hasonlóan 3-3 lamella alkotja a nyitó-, illetve a záróredőnyt, és oldalról karok mozgatják azokat. A szinkronidő ezzel 1/125 s-ra rövidül és javul az expozíciós idők reprodukálhatósága. Az új időskála 1 s-tól 1/1000 s-ig terjed, és az önkioldó is megjelenik az L sorozatú Prakticákban. Az új modellek szögletesek és ezüstszínűre színezett műanyag fenék- és fedőlappal készülnek. Külön kérésre az egyszerűbb modellekbe is szerel önkioldót a gyár, illetve teljesen fekete kivitelben is készítheti a gépeket. A Praktica fémredőnyzárak közül egyébként az L sorozat zárja sokkalta megbízhatóbb, mint a későbbi B, illetve BX zár. Néha ugyan megakadhat, azonban idősebb gépeknél ez jellemző hiba. Ilyenkor rugófeszesség állítása után tovább működnek, azaz rutinbeavatkozással Prakticánk újra használható. Minden L-sorozatú Praktica a Pentacon Loading (PL) gyorstöltő rendszerrel van felszerelve, így a filmbefűzés egyszerű és villámgyors: csak a piros jelig kell kihúzni a film végét, illetve egyben egy kis fül alá csúsztatni. Ezután a gép a felhúzó kar elfordításával már az orsóra is rögzíti a filmet.
Az eredeti L típus továbbfejlesztése az az L2-es, melyet a képeken bemutatok. Kissé modernebb a felhúzó kar vonalvezetése, más különbség szinte nincs is. Ez az a Praktica típus, mely a mechanikai egyszerűsége mellett a legtöbbet nyújtja az L szériából. Éppen ezért készült mikroszkópkamera kivitelben is. A gép hátlapját – születésének idejében igen modern módon – a filmvisszacsavaró gomb kihúzásával nyithatjuk. Ha gépünk zárját leexponáltuk, a keresőben baloldalt felül megjelenő jelzés tájékoztat arról, hogy nem vagyunk felvételre készek. A gyorsfelhúzó kar határozottan működik, bár az idősebbek szerint igazi NDK-s feeling-gel, azaz kissé darabosan. A zárkioldó gomb a gép homloklapján helyezkedik el, mozgása azonban döntött, így a berázás veszélye csökken. A gombba a szabványos (Compur menetű) zárkioldó zsinór becsavarható. A zárkioldó gombon a szabványos idők mellett beállíthatjuk a B-időt, valamint a vaku szinkronizálásához szükséges villámjelet is. Ehelyett használhatjuk a standard 1/125 s-os beállítást is vagy bármely hosszabb időt. 1/30 s-nál egy izzólámpát is látunk, ez az egyes vaku szinkronideje. A gép megjelenésekor ezek a szerkezetek még elterjedtek voltak, bár ma is kaphatóak. Ha valaki kíváncsi rájuk: www.flashbulbs.com a pontos koordináta. Ha a zárkioldó gombot megemeljük, a gépben használt film érzékenységét – emlékeztetőként – beállíthatjuk. A fénymérős modelleken egyébként ez a beállítás a fénymérőt is szabályozza. Sajnos ma már a 4,5V-os PX21-es rúdelemet, a „Praktica elemet” nem gyártják. Igazi alternatívát nem tudok javasolni, bár az elem akkora méretű, hogy kisebb, 1,5 V-os gombelemekből a helyettesítés megoldható. (Mielőbb azonban vakon hiszünk az új áramforrással működtetett fénymérőnek, próbasorozatot exponáljunk színes diával!)
Objektívek tekintetében első: az alapobjektív. Az L2-es ára a bizományikban hatezer-kilencezer forint között mozog az alapoptikától függően. A Domiplan objektív a legolcsóbb, bár rajza F5,6 felett igen jó. A Domiron és Pentacon Auto típusok a középkategóriát képviselik a Meyer gyárból. A Zeiss optika az Or. Jena T, vagyis a jénai Tessar, valamint az Or. Jena B, vagyis jénai Biometar. Igazi kiválóságok: a Tessar például minden fenntartás nélkül alkalmas makrofotózásra is. Az igazi ász azonban a jénai Zeiss Pancolar (néha Pancolor), mely F2,0; F1,8 és F1,4-es fényerővel is készült. Nem sok japán gyártó jutott el ilyen „olümposzi” magasságokba az alapobjektívek terén. Az F2,0-ás típusról ugyanazt hallottam, amit az F1,8-assal megtapasztaltam: egyszerűen verhetetlen! Nem hiába volt olyan drága új korában: borotvaéles és árnyalatfelbontó képessége is kiváló. Ha ilyet sikerül kifognunk, a legjobb filmekkel új életre kelthetjük az alapobjektívvel fotografálást. Igazi élmény a fényes, kontrasztos keresőkép a mai zoomok és tetőéltükrök által adott homályos, sötét látványhoz képest. Mert ne felejtsük, hogy mindez az objektív fényerejétől és a képfordító prizma minőségétől függ! A Prakticákban igazi jénai üvegprizma található, nem pedig felületi foncsorozású, kisméretű, műanyagvázas „prizmahelyettesítő”.
Ha további objektívet vagy tartozékot szeretnénk vásárolni, M42-es menetre szinte mindent találunk, még zoomobjektívet is. Mivel az L2-es rekeszmozgatása automatikus, de fénymérője nincsen, bármilyen tartozékot nyugodtan megvehetünk. Asahi Pentax, Chinon és Zenit objektívekkel is találkozhatunk, melyeknek rajza igen jó. Portrézáshoz például az Asahi Super Takumar 1,8/85 mm-es objektív is olcsón hozzáférhető, de nagyon jó rajzú az orosz Gránit F4,5/80-200-as zoom, vagy az MTO3-as, 8/500-as Maksutov tükörobjektív is. Eredeti Praktica tartozékok is gyakran fellelhetők, így gépünk gyorsan és rentábilisan bővíthető. Mindenesetre egy kézi fénymérőt szerezzünk be és tanuljuk meg a fénymérést.
Talán sejthető mindezekből, hogy minden fényképezni vágyónak ajánlom az L2-est, hiszen jó gép. Különösképp ajánlom azok számára, akik szeretnének megtanulni fényképezni. Pont azért jó tanulógép, mert nincsen benne automatika, sőt fénymérő sem. De mechanikusan megbízható, olcsóbb, mint tőkés riválisa – a Pentax K1000, és nagyon sok tartozék olcsón megvásárolható hozzá. Önmagában is sokoldalú, valamint az antikváriumokban, könyvtárakban tankönyvet is kaphatunk hozzá – anyanyelvünkön. Ez a könyv a több kiadást megélt Fényképezés Prakticával Roger Rössing tollából. Az utolsó olyan kiadvány, amely nem arról szól, hogy a csúcsgépek mit tudnak, hanem arról, hogy milyen jó fényképezni, hogy itt az L2-es és milyen jó képeket lehet vele készíteni, és milyen jó örülni egy ilyen gépnek. Olvassa el tehát mindenki a könyvet, aki szereti a fotó ízét-aromáját, aki osztja a véleményemet, amely szerint nem annyi a fotózás, hogy A-ra vagy P-re állítjuk a gépet, aztán nyomogatjuk a gombot.
Török György
fotográfus
Cimkék: : Praktica