Gondolatok az aktfényképezésről III.
Az elmúlt időszakban igyekezetem ötleteket, megoldási javaslatokat adni a fotográfia útjára csak most lépők és eme ösvényen már régóta haladók számára. Remélem, hogy gondolataimból kiviláglott: előbb a fejben szülessen meg a kép és csak ezt követően nyomjuk meg az exponáló gombot.
A felvétel elkészítésekor a fotográfus alapanyagot készít. A végső képi megfogalmazás létrehozásához számos újabb lehetőséget biztosít a „sötétkamra”, legyen a hagyományos vagy a mai nagy sláger: a digitális. Úgy vélem, a végső produktum, a létrehozott alkotás szempontjából teljesen mindegy, hogy melyik képrögzítési eljárást alkalmazzuk, a lényeg a megszületett mű.
Az aktfotográfiával való kapcsolatomat majd két évtizeddel ezelőtt Veiland István munkáinak megismerése alapozta meg. Egy-egy bemutatkozása alkalmával mindig megcsodáltam azt a tiszteletet, ahogyan a fotográfiát és ezen belül az aktfényképezést közelítette meg. Mindig becsültem azt, ahogyan a modellekkel viselkedik, mélységesen tisztelve benne azt az embert, aki testét adja, aki nélkül számára nem adatik meg az alkotás lehetősége, öröme, szépsége.
Képeinek megszületése során mindig igyekezett olyan technikai megoldásokat alkalmazni, amelyekkel a számára fontos és meghatározó képi mondanivalót erősíthette, fokozhatta. Soha nem törekedett a technika, különféle trükkszűrők, laboreljárások öncélú alkalmazására, hatalmas technikai tudásának fitogtatására.
Minden alkotása tisztelet és tisztelgés az emberi test szépsége, csodája előtt. Tudatalattijában az antik görögöktől kezdődően a reneszánszon keresztül végigvonuló emberi testkultusz emlékei dolgoznak.
Veiland István sokszor a képi mondanivaló, a képi hatás fokozása érdekében alkalmaz különféle szűrőket, elsősorban a lágyító szűrők különféle fajtáit kedveli. Mint vallja, számára nem a test minden apró részletének tökéletes leképezése a lényeg, hanem a korábban, akár éveken keresztül érlelődő kép, alkotás létrehozása a fontos. Az álmok, látomások megteremtéséhez, a mindennapi valóságtól való elszakadás lehetséges eszköze a lágyítás. A hagyományos sötétkamrában a fotópapírra való levilágítás közben is szívesen használta fel a különféle lágyító szűrőket.
Műszaki ismeretei, kézügyessége, kísérletező kedve segítségével nagyon sok egyedi szűrőt hozott létre. Kedvencei közé tartoztak azok a képmódosító eszközök, amelyek segítségével a kép bizonyos részeit, részleteit el tudta húzni. A fekete-fehér képeinek kidolgozását soha nem bízta másra. Ez tette lehetővé számára, hogy a mondanivalóhoz legjobban illő végső kópiát, nagyítást létrehozza.
Visszanyúlt a hagyományos kézműves módszerekhez, a kémiai színezésekhez, kék, barna tónusú képei különleges hangulatot ébresztenek. Igyekezett ezeket a módszereket a lehető legtökéletesebbre fejleszteni, ugyanakkor az esetlegességet az előnyére változtatni, mivel két tökéletesen egyforma kópiát ezekkel a módszerekkel nem lehet előállítani.
A másik ilyen archaikus képi feldolgozása a hagyományos „anilin” festékes képszínezése volt, amikor ecset segítségével festette ki, festette meg – igazából nem is tudom, melyik lenne a helyes megfogalmazás – fekete-fehér fotóit.
Mint mondta: sohasem a valóság színes visszaadására törekedtem, arra ott van a színes fotográfia, hanem a kép rám gyakorolt hatása, a tudatalattim működése, az emlékképek felvillanása határozta mindig meg, hogy mit és hogyan színezek meg a kész nagyításon.
A kép kézi festését mindig a legvilágosabb tónussal és színnel kell kezdeni. Mindenkinek ajánlja – aki ki szeretné próbálni ezt az eljárást –, hogy elrontott képeken nagyon sokat gyakoroljon, mivel igaz, hogy a festéket ki lehet mosni az emulzióból, de nem teljes mértékben.
Nem árt, ha valakinek könnyű keze van. Érdemes beszerezni jó minőségű, különféle vastagságú ecseteket. A siker titka a jó képen kívül a sok gyakorlás. Elrontott, hibás kompozíciójú képet csak a különleges technika alkalmazásával nem lehet jóvá varázsolni.
Egy tökéletes képet lehet tovább fokozni az „anilin” festék segítségével, ha jól csináljuk. Ugyanakkor egy jó képet is tönkre tehetünk, ha nem gyakorlunk kellő önfegyelmet a technika alkalmazása során. Nem szabad hagyni , hogy a technikai bravúrra való törekvés elragadjunk bennünket. Ezt mindig tartsuk szem előtt!
Az így született alkotásai igazi műremekek, amelyek magukon hordozzák az egyediség, a megismételhetetlenség jegyeit.
Szabó Béla
Cimkék: : akt